Kiderült, milyen különleges ajándékkal lepte meg Bud Spencer a magyar vízilabdásokat

Kárpáti György felejthetetlen vízilabda fenomén a Medencék, gólok, pofonok c. könyvében ezt a sztorit osztotta meg velünk, magyarokkal:

Kárpáti György felejthetetlen vízilabda fenomén a Medencék, gólok, pofonok c. könyvében ezt a sztorit osztotta meg velünk, magyarokkal:

"1955 őszén és 1956 tavaszán az olaszokkal találkoztunk. Szeptember közepe felé ők jöttek el hozzánk a szigetre. Akkor szerepelt utoljára a csapatban Pedersoli. A mi számunkra ő volt ennék a mérkőzésnek a Nagy Figurája.

Pedersoli még olasz mértékkel mérve is végtelenül jóképű gyerek volt. Sőt! Klassz srác. Magas, karcsú, széles vállú, a szemében örökösen valami vidám fény, a fogsora Odol-reklám. Nemrégiben kapott több éves hollywoodi filmszerződést, számtalan válogatottság után Pesten búcsúzott a vízipólótól. 

Már a mérkőzés ellőtt odajött hozzánk: 
– Gyerekek, nagyon kérlek benneteket, ma ne bántsatok. Borzasztó lenne, ha összekapcsolt arccal kellene Amerikába utaznom. Ha egy fogamat kivernétek, talán még a szerződésemet is felbontanák.

Gyarmati Dezső, úgyis, mint csapatkapitány, a reális oldaláról fogta fél a dolgot: 

– Kérlek, természetesen elintézhetjük az ügyet. Kérdés, mit ér meg neked ez az üzlet?

Pedersoli elcsodálkozott:
– Üzlet? 
– Persze. Valamit valamiért, nem igaz? Már harsányan nevettünk, Pedersoli is észrevette, hogy ugratjuk. 
– Hát… ha akarjátok, a banketten majd énekelek nektek. Elhoztam a gitáromat is. Adjam írásban?
Gyarmati Dezső nagyvonalú volt. 
– Felesleges. Gentlemanek között vagyunk.

A mérkőzés persze egyetlen lidérces álom volt szegény Pedersoli számára. Körben adogattuk őt magunk között. Úgy intéztük, hogy mind a hat mezőnyjátékos el-szórakozhatott vele néhány percet. Az illetőnek a labdával tulajdonképpen nem is kellett törődnie, minden figyelmét Pedersoli fogsorára összpontosíthatta.

Úgyszólván másodpercenként repült egy-egy horog, felütés vagy könyök a villogó, gyöngyszerű metszőfogak irányába. Pedersoli a vészreakció állapotában, halálra vált arccal kapkodta a fejét. Az ököl és a könyök azonban mindannyiszor még időben megállt. Egy-két centiméternyire az olasz fiú csinos arcától. Kitűnő formában volt a csapat. Az ütőtávolságot legalábbis remekül éreztük. A mérkőzést ilyen körülmények között 7:3-ra megnyertük. A szerződést minden esetre betartottuk.

Pedersoli – becsületére váljék – gálánsán fizetett. Vacsora után kimentünk a Nagyszálló elé. Csodálatos kora őszi éjszaka volt, a platánfák alatt még a nyár lapult. Pedersoli felült egy autó hűtőjére és énekelni kezdett. Nagyon szépen énekelt. Körülálltuk, csendben voltunk és azt hiszem, egy kicsit mindnyájan irigyeltük az olaszokat.

Hogy a dalt és a muzsikát mindenhová magukkal viszik, és ahol dalolhatnak, ott mindig otthon érzik magukat. A hangja lágy volt, a gitár méla és álmosító akkordokat dongott mellé, úgy szállt végig a szigeten ez az áradó, zsongítódal, mint valami boldog sóhajtás. A szerelmespárok előjöttek a romok közül, otthagyták a part menti padokat és hallgatták ezt a különös, felejthetetlen éjszakai koncertet. Egy idő múlva én is halkan dünnyögni kezdtem a dallamot, de Mayer Miska óva intett. Hát hogy jövök én ahhoz, hogy egy ekkora emberrel ellenkezzem? Egyébként úgy hallottam, hogy ez a Carlo Pedersoli azóta tényleg egész jó kis filmszínész lett. Persze nem a saját nevén. Hanem … most nem tudom hallotta-e már valaki a művésznevét. Ha jól emlékszem … hogy is? megvan! … Bud Spencer."

Tetszett? Akkor ne felejtsd el megosztani! 

Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is lássák!

×