Így épül fel egy 4 konténerből álló álomotthon mindössze 4 millió forintból!

A kanadai Claudie Dubreuil de Mirabel hosszú évek óta dolgozott az építőiparban. Nap mint nap figyelte testközelből a különféle faházak és többemeletes családi házak építését, ám amikor eljött az ideje, hogy magának építse fel álmai otthonát, a nő úgy döntött, hogy egy sokkal eredetibb projektbe vágja bele a fejszéjét.

A montreali kikötőből beszerzett konténerek ára összesen 2600 dollárba, vagyis valamivel több, mint fél millió forintba került.

Ezután jött a szakemberek felbérelése, akik nem csak segítették elhelyezni Claudie konténereit, de egyúttal igény szerint fel is vágták azokat. A dolog érdekessége, hogy korábban négy vállalat is visszautasította a nő megkeresését, mivel túl bonyolultnak és rizikósnak találták a projektet.

Két 2,44 x 12 m-es, egymással összekötött konténer képezi az alsó szintet, míg ugyancsak kettő, 90 fokos szögben elfordított konténer az emeletet.

Mindegyik konténert fejjel lefelé helyezték el és gerendákkal erősítették. A ház padlóját 12 cm betonréteggel töltötték fel, melyben még egy padlófűtési rendszer is helyet kapott.

Claudie igyekezett a lehető legalacsonyabban tartani a költésgeket, ezért belülről a ház csak egy fehér festékréteget kapott.

Az épület hőszigetelő rétege a konténerek külsején helyezkedik el, erre jön rá díszítésként a nem mindennapi hatást keltő fenyőburkolat. Mivel a konténerek belsejéből nem vett el teret a falak szigetelése, ezért Claudie végül a lehető legnagyobb belső teret kapta.

A belső válaszfalak különböző stílusokat kombinálva, eltérő anyagokkal díszítve készültek, de többségében persze a fa dominál.

 

A konyha teljesen felszerelt, és mutatós.

Elektromos tűzhely, szagelszívó és hűtőszekrény is helyet kapott benne, mint más átlag konyhában.

 

A fürdőszoba mesés, teljesen ötvözi a rusztikust a modernnel.

 

 

A bohém hálószoba egy légtérben van a csodaszép fürdővel.

A felső szint teraszáról nem csak csodás kilátás nyílik, de még egy szabadtéri zuhanyzó is helyet kapott rajta.

Egy szó, mint száz: ez egy igazi luxus ház, nem igaz?

A ház tehát összességében kb. 4 millió forintból készült, ami magába foglalja a konténereket, a külső fenyő borítást, a panoráma ablakokat, az alapozást és a munkások bérét. Nem foglalja viszont magába a berendezés árát, de ezt úgy is mindenki maga alakítaná ki, a saját pénztárcájához igazítva. Egy millió forint azonban egy ilyen, 100 négyzetméteres házért még így is a hülyének is megéri.

Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is lássák!

×